Az Eszterházy torta névadója Eszterházy Pál Antal politikus, Külügyminiszter, majd Nagykövet volt. Egyik utazása során a tiszteletére készült a sütemény. Számtalan receptje ismert, ki mandulából, ki dióból készíti, de a különlegessége, hogy a piskótája minden esetben csak tojásfehérjéből készül. Hasonlóan a Dobostortához, tortalapokat kell lesütnünk, majd megtöltenünk.

A Piskóta, azaz a tortalapok hozzávalói 20 cm-es formához. A piskótában mennyiségek a tojásfehérje számához igazodnak, így tojásfehérje hozzáadásával, vagy elvételével nőnek, illetve csökkennek.:
- 100 g liszt
- 300 g cukor
- 300 g darált mandula, vagy dió
- 10 db tojásfehérje


Elkészítés
Melegítsük elő a sütőt 170 fokra.

A tojások fehérjét robotgéppel kezdjük el kemény habbá verni. Amikor már majdnem készen van, kanalanként adjuk hozzá a cukrot, majd így verjük kemény habbá. Ezután már csak fakanállal adjuk hozzá óvatosan az átszitált lisztet és a darált mandulát, vagy diót.
Sütőpapírral béleljük a tortakarikánk alját, majd a massza hatodával töltsük meg. Süthetjük csak a tortalapon is. Süssük maximum 10 percen át, majd ismételjük ezt hatszor, ugyanis hat lapra lesz szükségünk. Óvatosan bánjunk a tortalapokkal, mindig hagyjuk teljesen kihülni.

  
Krém készítése

Hozzávalók:
- 2 csomag vaníliás pudingpor
- 5 evőkanál cukor
- 100 g darált dió, vagy mandula esetleg
- 800 ml tej
- 50 ml rum
- 200 g felvert tejszínhab

A pudingport a cukros tejben megfőzzük. Miután kihűlt, hozzáadjuk a darált diót (mandulát), majd a rumot, és a közben felvert tejszínhabot. A kész krémet a piskótalapok közé egyenletesen rétegezzük. Egy lap, majd a krém, újabb lap, ismét krém.

A felső lap tetejét bevonhatjuk 2 db tojásfehérjéből és 160 g cukorból készült habbal, majd olvasztott csokoládéval tovább díszíthetjük. Akár simán olvasztott csokoládéval is befedhetjük.
A torta oldalát darált dióba, vagy mandulába hempergetjük.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Fondant készítése

Torta bevonása

Ennyien vagyunk most itt

Összes oldalmegjelenítés

Tortarendelés:

Színek kikeverése

Big Mac torta

Translate

Kedvelt bejegyzések az elmúlt hétről

Rendszeres olvasók

Varrógép torta készítése